DIY kávés adventi koszorú – így készítsd el lépésről lépésre
Az adventi időszak sokak számára az év egyik legmeghittebb, legvártabb része. A fények, az illatok, a készülődés, a lelassulás, a családi szokások. És persze a saját készítésű…
Az adventi időszak sokak számára az év egyik legmeghittebb, legvártabb része. A fények, az illatok, a készülődés, a lelassulás, a családi szokások. És persze a saját készítésű…
A kávé sokunk számára életérzés. Egy forró cappuccino a reggeli rohanásban, egy hűs jegeskávé nyári délutánokon, vagy egy barátnős latte a kedvenc kávézódban. Mind-mind apró pillanatok, amelyek…
A Halloween ma már nemcsak a gyerekeknek szóló jelmezes mulatságot jelenti – egyre több felnőtt is örömmel merül el az őszi, misztikus hangulatban, és otthon is szeretné…
Még a legegyszerűbbnek tűnő mintákat sem könnyű teljesen kezdőként elkészíteni, így ne ijedjünk meg, ha az első néhány alkalommal nem úgy sikerül egy-egy minta ahogy terveztük. Egy…
Nekünk rendszeres kávé fogyasztóknak mindig a nap egy kellemes pillanatát jelenti, amikor el tudjuk fogyasztani a napi adagunkat. Nagyon sok tényező tudja befolyásolni, hogy mennyire tudjuk élvezni…
Hogyan készíts Minyonos latte art-ot? Készíts egy jó kávét és kezdetét veheti a Minyon rajzolás. 2D és 3D latte art Minyonok.
Kapszulás kávéfőződ van és a kávékapszulát mindig a szemetesbe dobod? Ezentúl ne tedd! Létezik egy környezetbarátibb megoldás. Szerencsére már majdnem minden üres kávékapszulát le lehet adni egy…
Egy kreatívan elkészített szófelhő ékes dísze lehet otthonunknak. Használhatjuk kinyomtatva poszternek, készíthetünk belőle akár falmatricát. De ha a digitális világnál maradunk, képernyőnk háttereként is beállíthatjuk. Szófelhő egy…
Szeretnél dizájnos kávés faliképeket készíteni a konyhába? Néhány szalvéta segítségével, decoupage technika alkalmazásával remek hangulatot varázsolhatsz. Lépésről lépésre, képekkel illusztrálva megmutatom, én hogyan csináltam. Először vegyük sorra,…
A minap a Facebookon böngésztem egy kreatív alkotó csoportban és felfigyeltem az egyik csoporttag saját készítésű kávé festményeire. Annyira megtetszettek az alkotásai, hogy rögtön írtam neki. Megkértem,…
Mivel szeretem a letisztult, egyszerű stílust, arra gondoltam, hogy az idei, 2017-es adventi koszorút is ennek jegyében készítem el. És, hogy a kávé blogomhoz is passzoljon, csempésztem…
Lassan itt a Halloween. Egyre nagyobb teret hódít Magyarországon is ez az ünnep. Ha a kreativitás oldaláról fogjuk meg a témát, hoztam ma egy olyan ötletet, amellyel…
A tavalyi adventi koszorúm után idén karácsonyi ajtódíszt készítettem. Természetesen most sem hiányozhatott a kávé, mint díszítési kellék. Ha te is hasonló ajtódíszt szeretnél készíteni karácsonyra, az…
Halloweenhez közeledvén itt a remek alkalom, hogy kávézó szeretteidet meglepd saját készítésű halloween tök formációval. Na, nem kifaragva, hanem kávéba öntve. Hogyan készül a Halloween tök latte…
Emlékszel még a Sailor Moon mesére? A magyar címe is ismerős lehet: Varázslatos álmok. Hogy jön ez a kávéhoz? Nézd meg, hogyan lehet Sailor Moon mesefigurát rajzolni…
Mutatok 2 latte art videót, melyben ételfestékekkel szivárványszínű kávét (rainbow latte art) készítenek. Nagyon jól feldobja italunkat. Egy kis trükk és máris szivárványszínű kávé vándorol a csészénkbe….
Aki kávézik, tudja, hogy mit is jelent a reggeli kávé. Nem csak egy egyszerű rutin, amely mellett jókat lehet beszélgetni és lendületet ad a nap indításához, de…
Nyakunkon a húsvét és ez idén valóban hamar eljött. Tojásfestés helyett hungarocell tojás díszítéséhez hoztam ötletet. Természetesen most is szükségünk lesz kávészemekre, ahogy eddig egész sok kávés…
Húsvéthoz közeledve ismét egy kávés dekorációs ötletet hoztam. Ez pedig a húsvéti képkeret díszítése. Tulajdonképpen nem csak húsvétra, de bármely más ünnepre is megállja a helyét, ha…
Ebben a videóban a latte art kenguru készítésének trükkjeit lesheted el. Igazán aprólékos munka, ami a kenguru készítése során zajlik. Nem kevés fantázia is kellett hozzá, hogy…
Ebben a cikkemben ötletet szeretnék adni ahhoz, hogyan készíts kulcstartót kávészemekből és süthető gyurmából. Mivel te készíted saját kézzel, egészen biztos, hogy egyedi kulcstartó lesz. Akár ajándékba…
Karácsony felé közeledve megpróbálkoztam a kissé időigényesebb, hungarocell karácsonyi díszek elkészítésével is. Előző cikkemben a műanyag karácsonyfadíszekről írtam. Itt lényegében csak annyi volt a feladat, hogy a…
A mostani cikkemben egy rendkívül egyszerű kávés karácsonyfadísz elkészítését mutatom meg. Könnyebb dolgunk lesz, mint a hungarocell karácsonyi díszek esetében. Először is az alapanyagok, amikre szükségünk lesz:…
Minden évben, november tájékán az adventi koszorú készítésének időszaka jön el. Én most készítettem először adventi koszorút, eddig általában készen vettem. De most végre nálam is eljött…
Kávé idézetek, amelyek feltöltenek, inspirálnak és átlendítenek a nehezebb napokon Kevés olyan pillanat van egy rohanó napon, mint amikor végre leülhetsz a gőzölgő kávéd mellé. A kávé…
Annyi helyen olvastam már arról, hogy milyen szép tojásokat lehet festeni természetes anyagok felhasználásával, hogy arra gondoltam, én is kipróbálom, milyen a tojásfestés kávéval. A kávéval történő…