Kávés ajándékok kávérajongóknak

Váljunk igazi baristákká!

Ígértem, hogy beszámolok az Universitá del Caffé barista képzésének kulisszatitkairól. Az előző cikkem itt olvasható a tanfolyam meghirdetéséről. Ezen a tanfolyamon veszek részt én is, amit nagyon vártam már. 🙂

Túl vagyunk az első napon, ami nem ment éppen zökkenőmentesen, legalábbis számomra. Vérciki volt, hogy rögtön az első alkalommal késtem 20 percet.  Persze, ha nem lyukadt volna ki a metró kereke 🙂 , és az utcát is jó helyen keresem, akkor már negyed órával kezdés előtt ott lettem volna. Szerencsére semmi probléma nem volt a késésből. Miután „beestem” az ajtón, Debreczenyi Attila, vezető tréner üdvözölt. Bemutatkoztunk, majd csendben leültem a többiek közé.

A délelőtt nagy része elméletből állt és természetesen kávékóstolásból. Ittunk különböző módszerekkel főzött kávét, szigorúan tej és cukor nélkül.

Előtte nem igazán ittam a kávét édesítés nélkül, viszont ezt most garantáltam bepótoltam. Nagyon fontos pedig, hogy a kávét mindenféle plusz adalék nélkül igyuk, amikor kóstolunk, hiszen így jönnek ki legjobban a hibák.



Kávékóstolás
Kasza Péter és Tóth Zoltán, barista trénerek

A kóstolás után csupa finomság várt ránk.

Croissant kávé mellé
Egy kis reggeli

A reggeli után még némi elmélet, aztán jöhetett egy kis teszt. Zoli és Peti „kotyvasztott” nekünk 3 különböző kávét, amikről meg kellett mondanunk, hogy vajon melyik a 100% arabica, 100% robusta és melyik az, amiben mindkét fajta kávé megtalálható. A robustát mindenki egyértelműen felismerte, az volt a legkellemetlenebb ízű. 🙂

Annyi kávét ittunk, hogy egy dopping teszten biztosan megbuktunk volna. Valahogy a kóstolás nem teljesen kóstolásnak volt mondható. De legalább felébredtünk. 🙂

Az elméletek és kóstolások után elmentünk közösen megebédelni a közeli vendéglőbe. Ezután következett a gyakorlat: mi magunk főztünk tökéletes eszpresszót. Legalábbis igyekeztünk tökéletesre készíteni.

Kávé tömörítés közben
Tömörítünk

Nem is gondolná az ember, hogy a kávét milyen sok ponton el lehet rontani. Már a darálásnál oda kell figyelni, hogy milyen kávéőrleményt készítünk. Aztán ott van a kávé tömörítés, aminél egyáltalán nem mindegy, hogy milyen erővel végezzük. Ezen kívül még öblítettünk, csészét melegítettünk, másodperceket számoltunk.



Ha ezen pontok közül akár egyet is elrontunk, oda a tökéletes kávé. Viszont a kávékészítésen kívül is van még sok olyan fázis, ahol elrontható a kávé, és ezek már leginkább rajtunk kívül álló okok.

illy barista tanfolyam
Ahol a tökéletes kávé készült

A nap végére mindenki lefőzte a maga kis „tökéletes” eszpresszóját. Amit teljes bizonyossággal megállapíthatunk, hogy az illy csészék nem maradtak szárazon.

Így sikerült kávék
Még egy kis gyakorlás

A következő alkalommal a második nap eseményeiről fogok beszámolni. A tervek szerint igazi cappuccinot fogunk készíteni. Bízom benne, hogy a második napról már én sem fogok késni. 🙂

Találkozunk a következő cikkben!

A cikksorozat további részeit az alábbi linkekre kattintva olvashatod el:
Barista tanfolyam az illy színeiben

A kávékóstolástól a latte artig vezető út
Összefoglaló az illy barista tanfolyamról




Similar Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük