Könyvajánló: Csészével a világ körül
Egy újabb fantasztikus kávés könyvet szereztem be nemrég. Ez pedig Szuna Noémi Csészével a világ körül című könyve. Majd 200 oldalon keresztül tanulhatunk a kávéról, annak történetéről és egyéb érdekességekről.
A szerző
Szuna Noémi neve ismerős lehet a hazai kávés körökben, hiszen újságíróként már több, mint tíz éve tanulmányozza a kávé világát. Mostani könyvében is ezzel kapcsolatos tudását osztja meg velünk.
Több magyar kávés bajnokság főszervezője, a KávéBár Bazár nevű szakmai rendezvény alapítója. A kavabar.blog.hu-n rendszeresen olvashatjuk írásait.
Csészével a világ körül
Aki a lexikonoktól már megszokott stílust várja el ettől a könyvtől, az lehet, hogy csalódni fog. A Csészével a világ körül című könyv az a fajta a mű, amit el kell olvasni. Nem elég belelapozni és kikeresni 1-1 mondatot, amire éppen szükségünk van.
Vázlatszerű megfogalmazások helyett teljes mondatos, részletes információkat olvashatunk.
Megismerkedhetünk a kávé útjával. Azzal a folyamattal, mely során a cserjétől a csészéig vándorolnak a kávébabok. Megtudhatjuk, hogyan osztályozzák a kávét és milyen pörkölési szakaszok vannak. Bepillantást nyerhetünk a koffeinmentesítésbe is.
Végigvezet a könyv minket a kávétermelő országokon, és ezzel együtt a Black Ivory és Kopi Luwak kávék eredetére is fény derül.
Ha kávétörténelem, akkor a magyar vonatkozások is említésre kerülnek. A hazai kávékultúráról kevés helyen olvashatunk. A Csészével a világ körül című könyv kárpótol minket érte és több oldalon keresztül szívhatjuk magunkba az ismereteket a magyar kávézási hagyományokról.
Vajon milyen eszközök szolgáltak akkor, és milyen eszközök szolgálnak most a kávé készítéséhez? Érdekes olvasni arról, hogyan fejlődött a kávékészítés művészete a mai szintre.
Nem lenne igazi kávés könyv, ha a receptek kimaradtak volna. A Csészével a világ körül utolsó fejezetében izgalmas recepteket olvashatunk, melyeket akár el is készíthetünk. Nemcsak kávés ital receptek, hanem kávés sütemények, édességek is helyet kaptak.
Hol kapható?
Szuna Noémi Csészével a világ körül című könyve megvásárolható a Nők Lapja Könyvklubban. Fotókkal gazdagon illusztrált szép és igényes könyv, mely a Central Médiacsoport Zrt. gondozásában jelent meg idén, 2016-ban. Ez a 200 oldalas, keményfedeles könyv nem hiányozhat egyetlen kávérajongó polcáról sem, így az én könyvespolcomon is megtalálható most már. 🙂