Kávés ajándékok kávérajongóknak

Kávékapszulák újrahasznosításának szükségessége

A kapszulás kávékról megoszlanak a vélemények. Leginkább a környezetszennyező volta miatt támadják sokan és ezt meg is értem. A kávékapszulák hozzájárulnak a rengeteg hulladék keletkezéséhez, ami nem jó.

Ugyanakkor szerencsére sokan a kreativitásuk kibontakozását látják 1-1 elhasznált kávékapszulában. Nézzük most meg jó és rossz tulajdonságait, eltekintve attól, hogy milyen kapszulás kávék vannak forgalomban.

Kávékapszulák újrahasznosításának szükségessége

Mennyi hulladék keletkezett a kávékapszulák használatával?

A kávékapszulákkal nem kevés hulladék keletkezik nap mint nap.  Egyes források azt mondják, hogy már több, mint 28 milliárd kapszula fogyott 2012 szeptemberéig. Míg egy másik forrás szerint csak 2013-ban több, mint 8 milliárd kávékapszula fogyott a világon. Ez a mennyiség elég arra, hogy az egyenlítőt 10,5-szer körbeérje. Döbbenetes statisztikai adat és ez a szám nem csökkent azóta sem, sőt ,inkább nőtt.



Van, ahol már betiltották a kapszulás kávé fogyasztását

Hamburgban az önkormányzati vezetőség nagyon ügyel arra, hogy a város tovább növelje környezettudatosságát. Az újrahasznosítható papírok és elektromos autók mellett intézkedéseket tesznek a kapszulás kávé fogyasztásának visszaszorítása, illetve megszüntetése érdekében.

Használjuk fel újra a kávékapszulákat!

A jó hír, hogy nem minden kávékapszula végzi a szemeteskukában. Létezik most már újratölthető kávékapszula is.  Az ötlet megálmodója Erwin Meier, aki Svájcban szabadalmaztatta találmányát. A rozsdamentes acélból készült kávékapszula akár egy életen át kitarthat, hiszen állítólag a végtelenségig újratölthető.

Ha azonban mégsem a fenti újratölthető kávékapszulát részesítjük előnyben, a hagyományos kávékapszulákat is leadhatjuk újrahasznosítás céljából. Erre elsőként a Nespresso biztosított gyűjtőpontokat, de sajnos csak a saját kapszuláit gyűjti tudomásom szerint.

Másik módja a kávékapszulák újrafelhasználásának, ha kreatív dolgokat varázsolunk belőlük. Készíthetünk ékszereket vagy dekorálhatjuk vele szobánk falát. Csak a képzelet szab határt.


Similar Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük